3.rész "Lehet,hogy Max az?De az nem lehet.."

Sziasztok!Kész az új rész.Úgy döntöttem,hogy a blog SZÜNETELNI FOG 1 héten keresztül.Össze szedem a gondolataimat.Aztán újult erővel kapjátok a részeket!Jó olvasást,további szép napot!Komikat kérnék.Puszi! Xxx.



Kedves Naplóm!
Ott álltam lefagyva.Hátam mellhasának feszült,s az a bizonyos valaki derekamnál fogva húzott magához.Egyszerűen nem voltam magamnál..A kölnije mámorító volt,olyan mint Max-é..Egyszerűen az egész férfi olyan volt..Nem tudtam mit tenni,lábaim a földbe gyökereztek.
-Nem kellene egy ilyen lánynak ilyenkor az utcán kószálnia.-Suttogta fülembe.Jézusom..Még a hangja is olyan...
-Ki vagy te?-Kérdezem.Hirtelen nem érzem a lélegzését.Mintha ő is ledermedt volna.
-Cica,ha te azt tudnád.-Nyakamba csókolt.Ismét ledermedtem.Farzsebembe nyúl.A telefonomat keresi.Én még mindig nem tudok megfordulni mivel bal kezével csípőmet szorosan közre fogja. Igazából nem is mernék,félek.Hallom ahogyan telefonja pityegni kezd.A telefonomról küldött magának egy sms-t.Aha.A számom kellett neki.De minek?
Elenged.De még mindig nem fordulok meg.Kezét ismét érzem farzsebemnél,telefonomat vissza rakja.Pár pillanat múlva észhez térek,s haza indulok.Sietek,ahogyan csak tudok.Mikor a házunk elé érek a megkönnyebbülés lesz úrrá rajtam.
Mikor belépek a nappaliba Josh aggódó képével találom szembe magam.Szemei a kialvatlanságtól feketék.Nagy szemekkel néz rám.Köztünk alig öt méter van.Arra "ébredek",hogy ölelésébe zár.Most különösen jól esik.Sőt..Hiányzott.Észre sem veszem,de könnyeim már patakoznak.
-Héé..Hol voltál?-Kérdezte lágyan.
Nem válaszoltam.Csak mellhasához nyomtam arcom.Ahogy eszembe jutott mi is történt....Hangosan zokogtam fel.
-Hope..Ne sírj..Shh.-Próbált nyugtatni,de nem ment.Keservesen sírtam.Eltávolodott tőlem,s felkapott.Úgy cipelt mit egy férj a menyasszonyát.Kezeimet nyaka köré fontam,s fejemet mellhasába temettem.Mikor felérkeztünk,bevitt a szobámba,s letett az ágyra.Beült a hátam mögé.
Miután sikeresen kisírtam magam,Bátyám faggatni kezdett.
-Hope...Miért sírtál?Mi történt?-Kérdezte..
Pár percig csak ültem,némán.Ő pedig kíváncsi,ámde aggódó szemekkel nézett rám.Mondjam el neki?De annak mi értelme lenne?Csak aggódna...
--Öhm,semmi..Csak rossz napom volt,ennyi az egész.-Mondtam,s villantottam egy meggyőző mosolyt.De bárcsak meggyőztem volna....
-Hope..Engem nem tudsz átverni!Látom a szemeidben,hogy valami bánt,ahogyan azt is,hogy félsz valamitől.Tudom,hogy nem voltam itt mikor szükséged volt rám..Ahogyan azt is,hogy most dühös vagy,nagyon dühös..De bennem megbízhatsz.Én soha nem akartalak bántani,de tudom,hogy ez nem így sikerült.Kérlek..Had segítsek.-Suttogta a fülemhez hajolva.Még mindig a hátamnál volt,úgy ölelt át.
-Hogy bízhatnék meg benned?Szeretlek..De nekem ez nem megy,így.Kell egy kis idő.Tudom,hogy csak segíteni akarsz..De ha elmondanám aggódnál értem..Erre pedig nincs szükségem.-Mondtam lehajtott fejjel.
Ahogyan ezt a pár mondatot kimondtam izmai megfeszültek.Derekamat erősen szorította.
-Kérlek!-Szólalt meg.Izmai meg voltak feszülve,de mégis lágyan szólt hozzám.
-Oké.-Mondtam alig hallhatóan.
-Mikor Carly-val voltunk a buliban láttam,hogy valaki figyel.Egy fekete alakot.-Mondtam s közben becsuktam a szemeimet.-Haza indultam,és láttam,hogy követ.Volt köztünk 15 m...Visszafordultam.Nem hallottam,hogy futott volna,de megfogta a felkaromat és megállított.Féltem.Mikor rászántam magam arra,hogy megforduljak már nem volt ott.És ma..Ma elmentem sétálni a parkba.Deszkáztam.De láttam,hogy valaki figyel.Mikor észhez tértem már a derekamat fonta körbe kezeivel.Megkérdeztem,hogy ki ő..Erre csak azt felelte,ha én azt tudnám..Megijedtem.A farzsebemből kivette a telefonomat.Megszerezte a telefonszámomat érted?És azt is tudja hol lakom...-Hangosan zokogtam fel ismét.Karjai  megfeszültek derekam körül.
-Ezt miért nem montad eddig?-Kérdezte össze szorított fogakkal.Szinte sziszegett.
-Mert..Azt hittem halucinálok..Olyan volt mint Max..Mit tehettem volna?Ide állítok és azt mondom,hogy jé..A halott barátomat láttam?Ki hitt volna nekem?-Kérdeztem.Hangosan sírtam,keservesen.Erre bejött apám.
-Kincsem??Mi történt?Miért sírsz?-Kérdezte.Nem válaszoltam.Még jobban bújtam Josh-hoz.
-Apa..Ki mennél légyszíves?-Kérdezte Josh..
-Igen..-Mondta apám,s kiment a szobából.

***Reggel***
Arra keltem,hogy Bátyám mocorog.Fejem mellhasán pihent,s ő átkarolt.Felemeltem fejem.Kinyitotta szemeit,s én rá mosolyogtam.Feltápászkodtam.
-Jó reggelt!-Mondtam mosolyogva.
-Neked is.-Ő is felállt,s megölelt,majd magamra hagyott.
 Lezuhanyoztam.Miután készen lettem a reggeli tehendőimmel,felöltöztem.
Ekkor jött egy sms-em.Telefonomat felkaptam az éjjeli szekrényemről. Megnyitottam.
*Kicsi lány!Nem szabadna az ablak előtt öltözködnöd..De még mindig jó lábaid vannak,jól emlékeztem.*
Kicsi lány?Max hívott így mindig.Kinéztem az ablakomon és meg pillantottam őt..De ez hogy lehet?Biztosan csak rosszul láttam...Gyorsan behúztam a függönyt,s a telefonomat szorongatva leültem az ágyam szélére...
Telefonom rezegni kezdett.Megint egy sms.Megnyitottam.
*Hallom ahogyan dobog a szíved..Ne félj,nem bántalak.*
Erőt vettem magamon és remegő kézzel választ írtam.
*Mégis ki vagy te?Szállj le rólam!!* Gondolatok ezrei kószáltak fejemben..Lehet,hogy meg sem halt?De ott voltam a temetésénél..Láttam,ahogyan beemelik a koporsót..
*Segítsek rájönni?Emlékszel arra,mikor megtanítottalak gördeszkázni?* Jött a válasz.Ez nem lehet..Ezt honnan tudja?!Lehet,hogy Max mégsem halt meg?!
 A szívem zakatolt,s a gondolatok..Egyszerűen nem hagytak nyugodni..Hirtelen ötlettől vezérelve felálltam,s kifelé vettem az irányt.Kiosontam.
 Mikor kinyitottam a bejárati ajtót,egy fekete ruhás férfit láttam.Közelebb mentem,ő pedig levette a kapucniját.Ő az..Ez Max.Nem hittem szememnek.A könnyek már folytak arcomról.Közelebb jött,s az ölelésébe zárt.Csak annyit tudtam kinyögni,hogy "Miért?".Aztán a sokktól lehunytam szemeim,s se kép se hang.

2.rész

Újabb rész.Remélem bejön mindenkinek.Komikat kérnék. :) További szép napot,s jó olvasást! :))

Kedves naplóm!
Hasogat a fejem..Bizonyára a tegnapi ivástól..Szerencsére emlékszem..
Ami történt..Az számomra felfoghatatlan.Az a tény,hogy már képzelgek is..Mi történhetett velem?Jó,hogy a saját árnyékomtól nem félek.Komolyan nem tudom mi ütött belém.Felkeltem pihe puha ágyamból,s készülődni kezdtem.Telefonomért nyúltam ami a francia ágyam mellett lévő éjjeliszekrényen pihent.Megnéztem az időt.Fél kilenc,tök jó.Kikecmeregtem a szobámból,s a konyhába vettem az irányt.Ott láttam egy idegen férfit.Fogalmam sincs,hogy ő meg ki a fene.A pulton volt egy kés,s azért nyúltam.A kést felé fordítottam,s megszólítottam.
-Hé!Ki vagy te?-Kérdeztem..A kést még mindig felé fordítottam.Mikor megfordult...Hevesebben vert a szívem.A kést leejtettem a lábaim elé,s tátott szájjal néztem a fickóra.Már nem is olyan idegen..Hisz' ez az apám,aki akkor ment el mikor a barátom meghalt.Mi a fenét képzel magáról?Ott hagy a legnagyobb szarban,most pedig,hirtelen pár év múlva megjelenik?Gerinctelen féreg!
-Mit képzelsz magadról?He?Ott hagysz mikor Max meghal..Most meg hirtelen felbukkansz?Most azonnal találd meg azt a rohadt ajtót és húzzál a szemem elöl!-Kiabáltam teli torokból.
Megfordultam,s a szobámba rohantam.Magamra zártam az ajtót,s sírva a földre rogytam.Fogalmam sincs mit keres itt..De mikor elhagyott..A legnagyobb szükségem lett volna rá.Egy férfira aki észhez térít..Persze ezt Apa távozása után csak reméltem..Csak remélni mertem azt,hogy egyszer megjelenik az ajtóban.Egy éve pedig felhagytam evvel.Elegem van abból,hogy mindig én remélek..Miközben azt mutatom,hogy minden rendben,közbe a szívem darabokban.És ezen senki sem tud segíteni..Nincs lelkem..Nincs remény benne,megszűnt.
-Kicsim..Engedj be kérlek.Ne csinálj hülyeséget!-Apám érdes hangját halottam meg az ajtóm túloldaláról.
Sokáig nem szólaltam meg..Még egy ideig szólongatott,s akkor törtem ki.Kinyitottam az ajtót,s ordítottam.Mondhatni dühkitörésem volt.
-Mi jogon szólítsz engem lányodnak?Mi jogon?-Kérdeztem tőle fennhangon.-Te csak ne szólíts engem így!Megértetted?Egyáltalán miért vagy itt?Ennyi év után eszedbe jutott,hogy van egy lányod és egy fiad?Azt se tudod hol van.Csak,hogy tudd..Utállak!-Mondtam már-már ordibálva,s közben könnyeimmel küzködtem.
-Tudom,hogy hol van.Velem jött ide!-Mondta.Mi?Josh itt van?De..Mióta?És miért csak most jött vissza?
Josh Ausztriában dolgozik,kiköltözött..Felálltam,s bementem a fürdőbe.Eltüntettem a sírás nyomait,utána kimentem.Átöltöztem.Utána ki nyitottam az ajtómat. Josht láttam meg az ajtóm előtt kuporogni.Ahogy meghallott felkapta a fejét,s feltápászkodott.Én ott álltam a bátyám előtt,s meg sem bírtam szólalni.Annyi éven át lett volna szükségem a bátyámra,s apámra..Mégse voltak velem..Mikor előttem állt,ő csak nézett le rám,mivel legalább 10 centivel magasabb nálam.Karjait körém fonta,s úgy ölelt magához,szorosan.Nem kellett kétszer mondani,én is vissza öleltem.
***Pár órával később***
A bátyám a régi szobájában pihen,míg az apám ebédet főz.Mit egy igazi család nemde?Csak ez a kép néha nagy tévedés,mint a mi esetünkben is.Azt,hogy itt hagytak soha nem fogom megbocsájtani nekik,ahogyan édesanyám sem.Egyszerűen képtelen vagyok ezt elfelejteni.
 Kis idő elteltével úgy döntöttem sétálok egy kicsit.Az éjjeliszekrényemről felkaptam telefonomat,s megnéztem hány óra.20.Felálltam,s átöltöztem.Kimentem az előszobába,s felkaptam a gördeszkám.
-Elmentem,majd jövök.-S már kint is voltam az ajtón.
Elmentem a közeli parkba,ahol egy gördeszka pálya is található volt.Egyszerűen imádok gördeszkázni.Olyan felszabadító érzés..Ahogyan suhansz a deszkával.Egyszer csak egy alakot véltem felfedezni aki mögöttem jött.Megálltam.A szívem hevesen a torkomban dobogott.Mikor közelebb ért,felismertem.Ez ugyan az az alak akit tegnap láttam...Hogyan lehetséges ez?Ki a fene ez?És honnan tudta,hogy itt vagyok?Követett?De akkor tudja hol lakom..
Egyből elindultam..Felkaptam a deszkát,s most már sétáltam,úgy véltem ez gyorsabb megoldás.Pár perc múlva hátra pillantottam,s az alak eltűnt.Komolyan képzelődöm?Mi van velem?Megráztam a fejem és lassabban indultam tovább.Hát persze..Csak ami ezután következett..Képzelődtem ügye?
Az alak már a hátam mögött volt,s úgy ölelte át derekamat.Ahogyan megéreztem kezeit...Lefagytam.Gyengéden nyúlt hozzám,úgy mint régen Max..

1.rész "Ismeretlen férfi."

'Kedves naplóm!
2009.Október.5.
Mikor újból eszméletemnél voltam,csak azt éreztem,hogy mindenem fáj.Alig kaptam levegőt..Bizonyára a bordám..Megpróbáltam kinyitni szemeim.Először csak foltokat láttam,majd kezdett kitisztulni látásom.Amit hallottam az a folyamatos csipogás.Oldalra fordítottam fejem,s egy gép szerűséget véltem felfedezni,legalábbis valami olyasmit.Fejemet vissza tettem párnámra,s úgy gondolkodtam.Mi történhetett?Egyáltalán hol vagyok,és mióta aludhattam?Max?Hol van?Mi történt vele?Miért nincs velem?-Gondolatok ezrei voltak fejemben.Fogalmam sincs mit történt.Lábaimról levettem a takarót,s amit láttam megrémített.Bal lábam gipszben volt.Egészen a combom végéig.És ekkor betoppant egy fehér köpenyes,idős bácsi.
-Mrs.Kelly..-Nem hagytam,hogy befejezze ugyanis közbe szóltam.
-Kérem..Csak Hope.-Mondtam,s vissza hajtottam fejemet a párnára.
-Rendben.Szóval Hope.Sajnálattal kell közölnöm azt a megrázó hírt,hogy maga egy hónapig kómában volt.-Itt a papírjaira nézett.Sokkolt az amit mondott.Egyszerűen nem tudtam felfogni.
-Az aki a kocsit vezette,Max Tokin,a balesetben életét vesztette.-Fejezte be.'
Olvastam vissza a naplómat.Most 2012-at írunk..De én még mindig nem tudtam felfogni az a tényt,hogy Max nincs többé.Sokáig depressziós voltam,amiből Carly rángatott ki,meg persze édesanyám.Az érettségit sikeresen letettem,ennek ellenére is.Előfordult,hogy otthon,bezárkózva tanultam,mert egyszerűen kedvem,sem erőm nem volt bemenni az iskolába.
Pár óra múlva a szobámban ültem,s a Max-el közös fotóalbumunkat nézegettem..Szemem elé került egy olyan kép,amit megkönnyeztem.Éppen ekkor nyitott be Carly.
-Édesem.Tudom,hogy szereted a fotókat nézegetni kettőtökről..De ez már nincs rendjén.Egész nap otthon kuporogsz egyedül.Tudom,hogy nehéz.Elhiszem,de tudod,hogy én csak segíteni szeretnék.-Mondta,majd oda jött,s megölelt.Én,nyakának hajlatába rejtettem fejem,s úgy sírtam,megint.Tudom.Tudom,hogy ez nem helye.Eltelt már jó pár év..De akkor is annyira fáj..Még mindig.
-Drágám..Tudom.Tudom,hogy csak segíteni szeretnél..De ez nehéz nekem,te is jól tudod.De tudod mit?-Kérdeztem tőle,s mosolyogva töröltem le könnyel áztatott arcomat.-Ma elmegyünk bulizni.-Mondtam ki ünnepélyesen.Barátnőm csak bámult rám..Aztán felállt,s elkezdett ágyamon ugrálva énekelni.
-Baby,Megyünk bulizni..
Baby,Megyünk bulizni.
Ez a dal szar,
Nem tudom befejezni,
De megyünk bulizni..-A végét elkiáltotta én pedig sírtam a röhögéstől.Ahogy kornyikálni tud..Elképesztő..
Barátnőm még sokáig dúdolta a kitalált számot,s elkezdett táncolni a szekrényem felé.
Mindig is szerettem Carlyt.Mindig mosolyt tudott csalni az arcomra,ugyan akkor mindig észrevette ha valami nincs rendben.Már nem is tudom mit kezdenék nélküle.Elveszett lennék.Barátnőm kivett a szekrényemből egy comb középi érő fekete mini ruhát.Nagy szemekkel nézek rá.

-Ezt te komolyan gondolod?-Kérdeztem tőle össze ráncolt szemöldökkel.
-Halál komolyan,drágám.-Dobta oda a ruhát,úgy hogy a fejemen landolt.Nevetve leszedtem onnan a ruhát,s a fürdőbe mentem felpróbálni.Mikor kiléptem barátnőmön egy piros ruha ékeskedett.Amikor felém fordult tátva maradt a szája.
-Mi az ennyire rossz?-Kérdeztem aggodalommal a hangomban és megfordultam.
-Ez elképesztően áll.Minden pasi utánad fog fordulni!-Mondta még mindig hitetlenkedve.
-Öhm..Köszönöm.Te is jól nézel ki.-Mondtam mosolyogva.
-Köszi.-Mondta.





***Buliban***
Már elég sokat ittunk,s észrevettem néhány perccel ezelőtt,hogy egy férfi figyel.Fekete kapucnis volt.Fogalmam sincs de hirtelen félelem fogott el.Megkerestem Carlyt és mondtam neki,hogy haza megyek.
-De miért?Nem érzed jól magad?-Kérdezte aggódva..
-De.De csak elfáradtam.-Füllentettem neki mosolyogva.
-Hát rendben.Vigyázz magadra!-Mondta,s elment mellettem.
Felvettem a kabátomat,s kimentem a szórakozó helyről.Sétálva indultam el London sötét utcáin.Ilyenkor nagyon félelmetes ez a hely..Főleg ha egy buliban beképzelsz magadnak dolgokat.Hátra néztem..S megint láttam egy alakot.Lépteimet nagyobbra vettem,szinte futottam..Ekkor hallottam,hogy az az ember is gyorsabban lépdel mögöttem.Alig lehetett közöttünk 15 m.De pár pillanat múlva már mellettem volt.Fogalmam sincs,hogy lehet ilyen gyors valaki.Megragadta felkarom,s megállított.Beállt mögém,s kezeit derekam köré fonta,szorosan.Szaporán vettem a levegőt ami a futásnak volt köszönhető,illetve a félelem is közre játszott.Igen..Féltem.Ekkor lehelletét éreztem meg nyakam hajlatánál.Bele remegtem.Pont olyan illata volt a férfinak mint Maxnak.Mikor rászántam magam arra,hogy megforduljak..Mikor megfordultam nem volt ott senki..Csak képzelődtem?De hogy lehet ez?Valóságos volt..Megörültem?Mi történt?
Gyors léptekkel haza indultam.Mikor megérkeztem belezuhantam az ágyba,ruhástul,s feldúltan elaludtam.
Fogalmam sincs mi történt..Csak képzelődtem?Hogy lehet ez?Az egyik pillanatban egy csomó távolság van közöttünk a másikban pedig mellettem terem,megállíts,s egyszer csak eltűnik?Egyáltalán valóságos volt?-Ezer és megannyi gondolat volt a fejemben.Egyszerűen nem tudtam felfogni mi történt..

~Prologue.

Prologue.

2009.Szeptember.2 Hétfő
Kedves naplóm!
Ez az első naplóbejegyzésem.Eddig nem írtam.Hülyeségnek tartottam,de így belegondolva már nem is olyan hülyeség.Végül is,ha lesz egy lányom vagy fiam ő majd eltudja olvasni,nemde?Mindegy is.Ideje készülődni.Ma van a Gimiben az első nap.Mármint ebben a tanévben,mivel már végzős vagyok.Felkeltem ágyamból,s kikászálódtam a konyhába.Anyukámat még otthon találtam.
-Jó reggelt.-Mondtam,majd oda mentem hozzá,s mosolyogva nyomtam egy puszit arcára.
-Jó reggelt kincsem.-Mondta.-Hogy vagy ma reggel?-Kérdezi.
-Köszönöm,én remekül.-Mosolyogtam.-Na és te?Mikor indulsz dolgozni?-Kérdeztem miközben csináltam magamnak egy kávét,két cukorral,úgy ahogyan szeretem.
-Mindjárt,csak megiszom a kávémat.-Fordult felém.Még egy utolsót kortyolt kávéjába,s betette a mosogatógépbe.
-Vigyázz magadra,kincsem.-Jött oda és készségesen megölelt.
-Szia.-Szólaltam meg.Beleittam a még gőzölgő kávémba,majd úgy tettem ahogyan Anyám is,betettem azt a mosogató gépbe.Elindultam szobám felé,ami lila színben pompázott.Imádom a lila színt..Úgy ahogyan a feketét is.Mikor beértem szobámba,beágyaztam és nekifogtam a készülődésnek..
Zuhanyzás,sminkelés,fogmosás..Csak  a szokásos reggeli mizéria. Ezekkel a dolgokkal általában hamar megvagyok..Nem vagyok egy olyan lány,aki imád vásárolni,illetve órákig a fürdőben ülni,sminkelni magát.Utálom az ilyen lányokat..Néhány persze,a suliban is van,hogyne lenne?Akik azért utálnak mert a suli legmenőbb fiúja jár velem,már fél éve.Úgy ám.És imádjuk egymást.A neve Max..Max Tokin.
Még nem történt közöttünk több csókjelenetnél..Mindegy.Csengettek.
Ki mentem a szobámból,már felöltözve,s kis sminkelve.Az ajtó előtti egész alakos tükörben végig néztem magamon,s elismerően,büszkén pillantott vissza arcképen.Nem mintha beképzelt lennék,erről szó sincs.
Kinyitottam az ajtót,s Maxet pillantottam meg.Egyből nyakába ugrottam.
-Szia.-Suttogta fülembe.Elengedtük egymást,s ő megcsókolt.Még mindig nem tudom,hogy hogyan tud így megcsókolni.Egyszerűen mikor megcsókol forog velem a világ,s minden megszűnik körülöttem.Miután elengedtük egymást.Beinvitáltam.Megkínáltam kávéval de mivel nem kért elindultunk.Kinyitotta a kocsija ajtaját,s beültem.Majd ő is követte példámat,mivel gyors léptekkel haladt át a kocsi másik felére.Miután beült elindította kocsija motorját,s már indultunk is végig a fekete aszfalton.Pár pillanat múlva megálltunk a piros lámpánál,s ő felém fordult mosolyogva.
-Mit szólnál ahhoz,hogyha ma,meglátogatnánk a szüleimet?-Kérdezte.Kikerekedett szemekkel néztem rá.
-Mi?-Bukott ki belőlem ez a kérdés.
-Arra gondoltam,hogy ideje lenne ha megismernéd a szüleimet,illetve a húgomat Carlyt.Sokat meséltem már rólad,nekik.És nagyon kíváncsiak rád.-Még jobban kikerekedtek a szemeim.
-Aha..Értem.De..-Kezdtem volna a kifogásokat.De ő mintha a fejembe látna..
-Nincs semmi de.Nincs olyan,hogy nem fognak szeretni.Hidd el nekem,hogy már abból imádnak amiket már tudnak rólad.Sőt.Apukám nagyon szeretne már látni úgy,ahogyan Anyukám is.A Húgom,meg..Mindig is szeretett volna egy "nővért".Ki fogsz velük jönni ne aggódj.-Mondta nyugtatóan.Én csak rá mosolyogtam,s ezt ő is viszonozta.Ezután már csendben tartottunk a Gimnázium felé.Mikor megérkeztünk a diákok nyüzsögtek,s sugdolóztak amint beléptünk a Nagy épület ajtaján.
 Ezen a napon csak arról papoltak nekünk,hogy mire kell számítanunk ebben a tanévben,illetve utolsó tanévben.Beszéltek a szóbeliről,illetve az érettségiről is.Unalmas volt,nagyon.Egész nap Max-elvoltam.Sajnos a barátnőm ma nem jött suliba így végig untam a napot..Annet már ovis korom óta ismerem.Mindig is legjobb barátnők voltunk.Mindig ott voltunk egymásnak.
 Miután véget ért az első nap,hozzánk tartottunk.Össze szedni néhány ruhát meg ilyenek.
 Ne sokkal később már a kocsiban ültünk. Max már 19 éves.Én meg csak 17..
-És..Miket meséltél rólam a szüleidnek?-kérdeztem egy kicsit félve,s felé fordulva.
-Semmi különöset.-Mondta mosolyogva,bár nem nézett felém,de láttam,hogy ajkait óvatos mosolyra húzza.
És ekkor felém fordult.Evvel csinált bajt..Annyit vettem észre,csak,hogy egy kamion a mi sávunkban jön,velünk szemben.Aztán sötétséget.Minden elcsendesült,s elaludtam.